Nyuszi néni (mese)

Spenót, cékla és kurkuma,

Lilahagyma, nagy káposzta,

Mire készül Nyuszi néni,

Hogy így teli a kosara?

A piacról továbbugrál,

Megáll még a patikusnál,

Ecetet kér, kifizeti,

Jaj, lemaradt még a mustár!

Otthon aztán papucsot vesz,

Derekára kék kötényt tesz,

Konyhapultra kikészíti,

Amire most szüksége lesz.

Vízbe teszi a kurkumát,

Zöld spenótot és a céklát,

Mindent külön felmelegít,

Lilahagymát, nagy káposztát.

Pici ecetet tölt bele,

Forr a sok-sok zöldség leve,

Jöhetnek a tojások is,

Így lesz minden lábos tele.

Míg a festék végzi dolgát,

Nyuszi néni hallja gyomrát,

Nagyot kordul, és már érzi,

Készítheti uzsonnáját.

Répát pucol, összevágja,

Kis tányérra feltálalja,

Káposztába betekeri,

És mustárba mártogatja.

Mire elfogy mind a répa,

Szépen elkészül a munka,

A tojásokat kiszedi,

Kosarába beledugja.

Visszaveszi kis cipőjét,

Szorítja a kosár fülét,

A napos tájat szemléli,

Majd elhagyja erdőcskéjét.

Messzi falu felé siet,

Ott várják már a gyerekek,

Tojásait nekik viszi,

Ezzel kíván szép ünnepet!

Budapest, 2026. március 16.

Haza? Szeretet? (életmese)

 Ez a reggel sem más, mint a többi. Melegszendvicset készítek. Még mindenki alszik. A csöndet a vízforraló kattanása töri meg. Gyümölcsteát választok, barackosat, azt mindenki szereti. A kenyérszeleteket elrendezem a nagy zöld tepsiben, közben a sütő is bemelegszik. Óvatosan felébresztem a családot: tíz perc múlva reggeli. Fehér ünnepi abrosszal terítek, virág is kerül az asztalra, piros kankalin. Nőnapra kaptam, de még nem mertem kiültetni az éjszakai fagyok miatt. Sorban kiteszem a kokárdákat a tányérok mellé. Így biztosan nem felejtjük el kitűzni, és egész nap büszkén viselni. Az egyiket én varrtam, a másik kettőt a mama horgolta. Azok sokkal szebbek. Belül zöld, középen fehér, kívül piros. Állítólag fordítva kellene lennie. Nem tudom, nekem így tetszik. Mire összevágom a paradicsomot, a jégcsapretket, az uborkát, megsülnek a szendvicsek. Letelt a tíz perc, de sehol senki. A melegszendvics kihűl, a teában sem akar már elolvadni a méz.

Érettségire készülünk. Néhány hete dolgoztuk ki az 1848-as tételt. Azt olvastuk, hogy a magyar nép egy emberként állt ki magáért, a szabadságért, a hazáért. Persze biztosan voltak, akik inkább elbujdostak, de őket nem említik a történelemkönyvekben. Viszont kihagyhatatlan negatív szereplői a filmeknek, regényeknek, színdaraboknak. Talán még kevésbé szoktuk őket szeretni ezekben a történetekben, mint a zsarnokoskodó elnyomókat.

Február végén a szomszéd országban kitört a háború. Bármennyire is voltak előjelei, azt gondoltuk, a mi életünkben ez nem történhet meg. Csak a könyvekből, és nagymamám történeteiből ismerem a háborút. Az nekem a múlt, a történelem. Már nem létezik, kihalt nem sokkal a dinoszauruszok után. De most, hogy a határon szinte hallani lehet a bombák robbanását, a tévében látom az összedőlt házakat, géppuskával menetelő katonákat, tankok félelmetes konvojait, a határmenti magyar városokban készenlétben álló hadsereget, a reszkető, egész eddigi életüket feladni kényszerülő menekültek százezreit, nagymamám történetei hirtelen igazivá, elevenné, közelivé váltak. A világháború alatt még a balatonparti szülőfalujában lakott. Ott a veszélyt az élelem hiánya jelentette. Nem kellett tanulni, ezt eleinte nagyon élvezték a barátaival, egy idő után viszont hiányozni kezdett nekik az iskola. Ezt sem tudtam elképzelni egészen a digitális oktatás hirtelen bevezetéséig. 1956-ban már Budapesten élt a nagypapámmal, és az alig néhány hónapos kislányukkal. Testközelből élte végig a forradalom minden egyes mozzanatát egy belvárosi bérház emeleti lakásában. Számomra ezek a történetek eddig nem különböztek a háborús filmektől, regényektől. Sosem szerettem ezt a témát. Nagymamámmal is szívesebben beszélgetek a Balatonról, a virágokról, apukám gyermekkoráról. Most viszont nem választhatok. Az első héten ezzel keltem, ezzel feküdtem. Félve tervezgettem, mi lesz, ha minket is elér a baj. A kamra feltöltve, az iratok a felhőbe mentve, kocsi naponta teletankolva. A bőröndöt végül nem pakoltuk be, de a lista elkészült a legszükségesebb dolgokról. Bár a harcok egyre erősebbek, egyre közelednek, egy idő múlva kicsit megnyugodtam. Ijesztően természetessé vált a helyzet. Ez nem jó. Esténként a híradó képei felébresztenek csipkerózsika-álmomból, majd reggel újra nyugodtan kelek. Emlékszem, amikor arról kellett fogalmazást írni az iskolában, hogy vajon mi is feláldoznánk-e az életünket a hazáért, mint Dugovics, Petőfi, Batthyányi vagy az egri nők. Mind azt írtuk: igen. Most viszont talán nem én vagyok az egyetlen, aki elbizonytalanodott. A történelemkönyvek hőse, vagy a filmek, regények, színdarabok visszataszító, gyáva figurája legyek? Megtanultam Kölcseytől: „A haza minden előtt.” De tényleg így van? Korábban soha nem kérdőjeleztem meg ezeket a szavakat, most viszont már anya vagyok. Ki vigyázna rá, ha én inkább a hazát választanám? Mi lenne velem, ha őt elvinnék? Fegyvert kapna, amivel másokra kéne lőnie, mások pedig őt lőnék. Haza? Szeretet?

Délután sétálni megyünk. Visszük a kutyákat is. A piros nyakörvet tesszük a kislányra, jól mutat a fehér bundájával. A zöldet kapja a fiú.

Budapest, 2022. március

Noémi lovagol (mese)

 

Noémi egy meleg nyári napon elhatározta, hogy lovagolni megy. Kisétált az istállóhoz, de a lovacskája nem engedte, hogy a hátára üljön. 

— Nagyon szomjas vagyok a melegtől. Nem ülhetsz a hátamra, amíg nem hozol nekem vizet a bánatos kúttól.

Noémi szaladt a bánatos kúthoz vízért.

— Kút, adj nekem vizet, megitatom a szomjas lovacskámat, és felülök a hátára.

De a bánatos kút nem adott neki vizet.

— Nem adhatok neked vizet, amíg nem hozol vödröt az éhes lovásztól.

Noémi szaladt az éhes lovászhoz vödörért.

— Lovász, adj nekem vödröt, a vödröt viszem a bánatos kútnak, a kút ad nekem vizet, a vizet viszem a szomjas lovacskámnak, megitatom, és felülök a hátára.

De az éhes lovász nem adott neki vödröt.

— Nem adhatok neked vödröt, amíg nem hozol nekem kenyeret a szegény péktől.

Noémi szaladt a szegény pékhez kenyérért.

— Pék, adj nekem kenyeret, a kenyeret viszem az éhes lovásznak, az éhes lovász ad nekem vödröt, a vödröt viszem a bánatos kútnak, a kút ad nekem vizet, a vizet viszem a szomjas lovacskámnak, megitatom, és felülök a hátára.

De a szegény pék nem adott neki kenyeret.

— Nem adhatok neked kenyeret, amíg nem hozol nekem lisztet az üres malomból.

Noémi szaladt az üres malomhoz.

— Malom, adj nekem lisztet, a lisztet viszem a szegény péknek, a szegény pék ad nekem kenyeret, a kenyeret viszem az éhes lovásznak, az éhes lovász ad nekem vödröt, a vödröt viszem a bánatos kútnak, a bánatos kút ad nekem vizet, a vizet viszem a szomjas lovacskámnak, megitatom, és felülök a hátára.

De az üres malom nem adott neki lisztet.

— Nem adhatok neked lisztet, amíg nem hozol nekem búzát a szomorú gazdától.

Noémi szaladt a szomorú gazdához.

— Gazda, adj nekem búzát, a búzát viszem az üres malomnak, az üres malom ad nekem lisztet, a lisztet viszem a szegény péknek, a szegény pék ad nekem kenyeret, a kenyeret viszem az éhes lovásznak, az éhes lovász ad nekem vödröt, a vödröt viszem a bánatos kútnak, a bánatos kút ad nekem vizet, a vizet viszem a szomjas lovacskámnak, megitatom, és felülök a hátára.

De a szomorú gazda nem adott neki búzát.

— Nem adhatok neked búzát, mert nem terem semmi, amíg nem süt a napocska.

Noémi szaladt a naphoz.

— Nap, süss kérlek a mezőre, hogy ne legyen szomorú a gazda, és teremjen a búza! A  búzát viszem az üres malomnak, az üres malom ad nekem lisztet, a lisztet viszem a szegény péknek, a szegény pék ad nekem kenyeret, a kenyeret viszem az éhes lovásznak, az éhes lovász ad nekem vödröt, a vödröt viszem a bánatos kútnak, a bánatos kút ad nekem vizet, a vizet viszem a szomjas lovacskámnak, megitatom, és felülök a hátára.

A napocska rámosolygott Noémire, és azonnal kisütött. A gazda már nem volt szomorú, mert sütött a napocska, tudott adni búzát. A malom már nem volt üres, mert kapott búzát, tudott adni lisztet. A pék már nem volt szegény, mert kapott lisztet, tudott sütni kenyeret. A lovász már nem volt éhes, mert kapott kenyeret, tudott adni vödröt. A kút már nem volt bánatos, mert kapott vödröt, tudott adni vizet. A lovacska már nem volt szomjas, mert  kapott vizet, és Noémi végre felülhetett a hátára.

Teodor (mese)

Teodor, a kis vizsla,

Csörgést hall az ablakba’.

Ezer hang közül is tudja,

Póráz, nyakörv hangját hallja.

Teodor, a kis vizsla

Izgatottan azt mondja:

Gyere, gazdi, menjünk már,

Készen állok, várok rád!

Teodor a kis vizsla

Cipőt lát az ajtóba’.

Póráz csattan nyaka körül,

A kis kutya nagyon örül.

Teodor a kis vizsla

Hangosan azt ugatja:

Nézzétek, csak szomszédok,

Én bizony most sétálok!

Teodor, a kis vizsla

Igen soká ér haza,

Futkározott, labdát hozott,

Más kutyákkal barátkozott.

Teodor, a kis vizsla

Nagyon fáradt kiskutya,

Plüssmaciját öleli,

Elringatják álmai.

2022.

Mikulásvárás (mese)

Három kislány tűkön ülve,

Az ablakban nézelődve,

Izgatottan készülődve

Mikulást vár megszeppenve.

Sár és latyak, amit látnak,

Jégcsapok sem sorakoznak,

Eső csepeg reggel óta,

Hócsizma a lóbőrt húzza.

A telihold fénye vakít,

Kutyák hangja halkan sikít,

Szobájukban pisszenés sincs,

A vekker is halkan kattint.

Három kislány majd elalszik,

Szemük szinte lecsukódik,

Aztán hipp-hopp, csengő hallik,

Szemüket is megdörzsölik.

Havas a táj mindenfele,

Jégcsap lóg a fejük felett,

Hóember néz rájuk balról,

Mellette egy szán leparkol.

Jégvirágos ablak mögött,

A három szép kislány között,

Ott termett a piros ruhás,

Kedves, öreg, jó Mikulás.

Megölelték, megpuszilták,

Örömükkel elhalmozták,

Kaptak tőle ajándékot,

Piros zsákban apróságot.

Három kislány mosolyogva,

Plüssmackóját átkarolva,

A párkányra hajtott fejjel,

Álmodik, míg jön a reggel.

2023.

Idegen (mese)

(Első nap az új osztályban)

Ismeretlen hangot hallok,

megszólít a nevemen.

Biztos ő a tanárnéni.

Nekem csak egy idegen.

 

Fel-le ugrál fehér pólóm

kalapáló szívemen.

Kié e sok szúrós szempár?

Csupa-csupa idegen.

 

Először csak mustrálgatnak,

sugdolóznak félszegen.

Találgatják, ki vagyok én.

Nekik csak egy idegen.

 

Közeledik felém egy kéz,

buktát kínál melegen.

Félve bár, de megkóstolom.

Már nem vagyok idegen.

Budapest, 2022. október 10.

Évszakok (mese)

Csicsergős a kikelet,

Virulnak a ligetek,

Messze már a január,

Szép jó reggelt, napsugár!

Fagyit eszem, strandolok,

Hűs árnyékba vonulok,

Forróbb vagy a parázsnál,

Pihenj kicsit, napsugár!

Sárgulnak a levelek,

Tanulnak a gyerekek,

Jeges szellő fújdogál,

Melegíts fel, napsugár!

Hullanak a hópelyhek,

Mikulás hoz jókedvet,

Új év vár a kapunál,

Jó éjszakát, napsugár!

Budapest, 2026. március 7.

A Katica pöttyei (mese)

 

Réges régen történt, amikor ti még meg sem születtetek. Sőt, még anyukátok, apukátok sem élt akkor. Talán a nagyszüleitek sem emlékeznek arra, amikor a Katicának még nem voltak pöttyei. Persze őt ez nem zavarta, hiszen eszébe sem jutott, hogy milyen lenne, ha piros kabátját fekete pöttyök díszítenék. Aztán egy napon találkozott a gombával…

一 De gyönyörű vagy! Csodaszép! Én Katica vagyok. Téged hogy hívnak? 一 kérdezte.

一 Szia! Én a Gomba vagyok. Örülök, hogy megismerhetlek! 一 válaszolta a gomba, és illedelmesen megemelte a kalapját.

— Mik ezek rajtad? 一 kérdezte a kisbogár.

一 Mire gondolsz? Mi van rajtam? Csak nem valami szúnyog? Vagy pók? Kergesd el gyorsan! 一 hadonászott izgatottan a gomba.

一 Nem, ezek sem nem szúnyogok, sem nem pókok 一 nyugtatta meg a katica.

一 Akkor talán piszkos vagyok? Összekentem magam valamivel? Töröld le, kérlek! 一 szabadkozott szégyenkezve a gomba.

一 Nem, ez nem piszok 一 mondta értetlenül a katica, miután megpróbálta letörölni a gomba kalapját.

一 Most már tényleg áruld el, hogy mi van rajtam! 一 mondta idegesen, kicsit talán mérgesen a gomba.

一 Nagyok, fehérek, és csodaszépek.

一 Ja, a pöttyeimre gondolsz? Már azt hittem, hogy valami baj van 一 könnyebbült meg a gomba. 一 Én mindig is ilyen voltam. Így születtem. Pöttyösen. Miért? Neked talán nincsenek pöttyeid?

一  Nincsenek. Én még sosem láttam pöttyöket. Gondolod, hogy én is ilyen szép lehetnék, ha lennének pöttyeim?

一 Mindenképpen. 一 válaszolta határozottan a gomba.

一 Akkor megyek, és szerzek magamnak pöttyöket 一 mondta elszántan a katica.

一 Rendben. Siess! Aztán majd gyere vissza, és mutasd meg, hogy állnak rajtad!

一 Megígérem, hogy te leszel az első, akinek megmutatom. Most indulok 一 mondta a katica, és már útra is kelt. Néhány szárnycsapás után eszébe jutott, hogy elfelejtett elköszönni, ezért megállás nélkül gyorsan hátrafordulva visszakiáltott: 一 Szia!

一 Szia! 一 mondta hangosan a gomba, és közben kalapjával integetett a távolodó kis bogárnak.

A katica össze-vissza repkedett a virágos réten, mindenhol pöttyöket keresett. Közben sok-sok állattal találkozott.

Először a nyuszit látta meg, aki vidáman ugrándozott a réten.

一 Szia Nyuszi! 一 köszöntötte, miután leszállt mellé.

一 Szia! Régen láttalak. Jössz játszani?

一 Nem, most nem érek rá. Pöttyöket keresek, hogy olyan szép lehessek, mint a gomba. Te nem tudnál nekem pöttyöket adni? 一 kérdezte kíváncsian a nyuszitól.

一  Nem, sajnos nekem nincsenek pöttyeim. De nagy, hosszú fület tudok adni. Nekem úgyis kettő van belőle. Kéred az egyiket? 一 kérdezte, miközben jó magasra hegyezte hosszú lapátfüleit.

一 Nem, köszönöm. Én pöttyöket szeretnék. 一 válaszolta szomorúan a katica, majd elköszönt. 一  Szia Nyuszi!

一 Szia!

Csalódottan repült tovább a réten. Meglátta a rókát, leszállt mellé.

一 Szia Róka! 一 üdvözölte udvariasan.

一 Szia! Épp a tisztásra indultam futkározni. Van kedved velem jönni? 一 kérdezte a róka.

一 Nem, most nem érek rá. Pöttyöket keresek, hogy olyan szép lehessek, mint a gomba. Te nem tudnál nekem pöttyöket adni?

一 Nem, sajnos nekem nincsenek pöttyeim. De nagy, lompos farkat tudok neked adni. Az enyém kettőnknek is elég lenne. Kéred a felét? 一 és büszkén mutatta hosszú, lompos, vörös farkát.

一 Nem, köszönöm. Én pöttyöket szeretnék 一 válaszolta szomorúan. 一 Szia Róka!

一 Szia!

Elkeseredetten, könnyeivel küszködve repült tovább a réten. Meglátta a gólyát, leszállt mellé.

一 Szia Gólya!

一 Szia! Épp a fészkembe indultam a fiókáimhoz. Van kedved velem jönni?

一 Nem, most nem érek rá. Pöttyöket keresek, hogy olyan szép lehessek, mint a gomba. Te nem tudnál nekem pöttyöket adni?

一 Nem, sajnos nekem nincsenek pöttyeim. De vékony, hosszú csőrt tudok neked szerezni. Az nem jó helyette? 一 kérdezte, és magasra tartotta gyönyörű, hosszú csőrét, hogy a nap fénye megcsillanjon rajta.

一 Nem, köszönöm. Én pöttyöket szeretnék 一 válaszolta halkan a kis bogár. 一 Szia Gólya!

一 Szia!

A Katica most már annyira szomorú volt, hogy repülés közben elkezdtek hullani a könnyei. Meglátta a pockot, gyorsan abbahagyta a sírást, és leszállt mellé.

一 Szia Pocok!

一 Szia! Épp a kedvenc fámhoz indultam kicsit rágcsálni. Van kedved velem jönni?

一 Nem, most nem érek rá. Pöttyöket keresek, hogy olyan szép lehessek, mint a gomba. Te nem tudnál nekem pöttyöket adni?

一 Nem, sajnos nekem nincsenek pöttyeim. De hosszú, erős fogakat tudok neked adni. Örülnél neki, ugye? 一 és jó nagyra nyitotta a száját, hogy a katica megcsodálhassa hosszú, erős fogait.

一 Nem, köszönöm. Én pöttyöket szeretnék. Szia Pocok!

一 Szia!

A pocok elment, a katica pedig éktelen zokogásba kezdett. Hatalmas krokodil-könnyei úgy záporoztak a szeméből a földre, hogy néhány perc múlva teljesen átázott csinos kis csizmácskája. A keserves sírást messziről meghallotta az Erdei Tündér, és gyorsan ott termett a szomorú katica mellett.

一 Szia Katica! 一 köszöntötte a zokogó bogarat.

一 Szia Erdei Tündér! 一 válaszolta szipogva a kis bogárka.

一 Épp az éjszaka született őzgidát megyek meglátogatni. Viszek neki pöttyöket a hátára, hogy olyan lehessen, mint a többi gida 一 mondta, majd a kezében lévő pici batyura mutatott a varázspálcájával.

一 Pöttyöket viszel neki? 一 kérdezte a katica. 一 A hátára fogod tenni? Olyan szép lesz ő is, mint a gomba?

一 Igen, biztosan nagyon szép lesz. A pöttyök mindenkinek jól állnak 一 válaszolta a tündér.

一 Még nekem is? 一 kérdezte a katica, és már nyoma sem volt könnyeknek, szomorúságnak, elkeseredettségnek a pici arcán.

一 Még neked is 一 válaszolta mosolyogva az Erdei Tündér.

一 És esetleg nekem nem tudnál pöttyöket adni? Hogy én is olyan szép lehessek, mint a gomba, vagy a pici őzgida? 一 kérdezte félve a tündértől.

一 Dehogynem. Ha ez a kívánságod, te is kaphatsz pöttyöket a hátadra.

一 És hogyan?

一 Csak el kell mondanod háromszor egymás után a pöttyvarázsigét, és már meg is kapod a pöttyeidet. Figyelj csak!

Antan-ténusz, erek-berek,

Kívánom, hogy pöttyös legyek!

一 Ennyi az egész?

一 Ennyi bizony. A többi az én dolgom 一 válaszolta a tündér.

A katica összeszedte mindent bátorságát, vett egy nagyon mély levegőt, és félénken, alig hallhatóan elkezdte mormolni a varázsigét.

Antan-ténusz, erek-berek,

Kívánom, hogy pöttyös legyek!

Antan-ténusz, erek-berek,

Kívánom, hogy pöttyös legyek!

Egyre bátrabban, hangosabban mondta, a harmadikat pedig szinte kiabálta, miközben a tündér megforgatta a levegőben a varázspálcáját.

Antan-ténusz, erek-berek,

Kívánom, hogy pöttyös legyek!

Ekkor hét pici tündér jelent meg, mindegyik egy-egy fekete pöttyöt hozott a kezében, odarepültek a katicához, gyengéden feltették a hátára a pöttyöket, és szótlanul elrepültek.

一 Pöttyös vagyok! Én is pöttyös vagyok, mint a Gomba! Köszönöm, Erdei Tündér, nagyon szépen köszönöm! 一 ugrált örömében a katica.

一 Nagyon szívesen! Örülök, hogy tetszik. De most már sietnem kell! A pici őzgida biztosan nagyon vár.

一 Te Erdei Tündér? Mi lenne, ha ezentúl nem csak az őzgidáknak, hanem a pici katicáknak is vinnél ajándékba pöttyöket? Biztosan örülnének neki 一 kérdezte félve a katica.

一 Igazad van. Legyenek mostantól a katicák is pöttyösek! De most már tényleg rohanok. Szia!

一 Szia, Erdei Tündér!

一 Most pedig rohanok vissza a Gombához! Megígértem neki, hogy megmutatom a pöttyeimet 一 mondta a katica, és már repült is visszafelé a virágos rét felett. Amikor meglátta a gombát, már messziről kiabált neki.

一 Szia Gomba!

一 Szia!

一 Hogy vagy? 一 kérdezte, miközben leszállt a gomba mellett, és feltűnően sétálgatni kezdett körülötte.

一 Köszönöm jól. És te? 一 válaszolta gyanútlanul a gomba.

一 Én is 一 mondta a katica, és egyre izgatottabban sétált, miközben időnként direkt hátat fordított beszélgetőtársának, hátha úgy könnyebben észreveszi a gyönyörű hátát.

A gomba egy darabig csak nézte, nem értette a kis bogár furcsa viselkedését, majd hirtelen megszólalt:

一 Te Katica! Neked pöttyös a hátad! 一 mondta megdöbbenve.

一 Már azt hittem, hogy észre sem veszed! Kaptam pöttyöket az Erdei Tündértől. Ugye szépek?

一 Nagyon  szépek! Büszke lehetsz a pöttyeidre!

一 Az is vagyok! 一 válaszolta mosolyogva a katica, és már repült is tovább, hogy mindenkinek megmutassa gyönyörű fekete pöttyeit.

Azóta nem csak a gombák és az őzgidák, hanem bizony a katicák is pöttyösek.