Anya, várj csak, hadd segítsek,
Teát vagy kávét készítek,
Mosogatok, törölgetek,
Ma egész nap ölelgetlek.
Anya, ne menj, majd én hozom,
Mit szeretnél, odaadom.
Kistányéron finom sütit,
Vagy csak sok-sok meleg puszit.
Anya, gyere, játszom veled,
Az ágyban mesélek neked.
Ez a nap csak rólad szóljon,
Koronában ülj a trónon!
Ha éhes vagy, ott a konyha,
Kedvenced a palacsinta.
Sajnos még nem tudok sütni,
De segítek mind megenni.
Budapest, 2026. április 15.
Spenót, cékla és kurkuma,
Lilahagyma, nagy káposzta,
Mire készül Nyuszi néni,
Hogy így teli a kosara?
A piacról továbbugrál,
Megáll még a patikusnál,
Ecetet kér, kifizeti,
Jaj, lemaradt még a mustár!
Otthon aztán papucsot vesz,
Derekára kék kötényt tesz,
Konyhapultra kikészíti,
Amire most szüksége lesz.
Vízbe teszi a kurkumát,
Zöld spenótot és a céklát,
Mindent külön felmelegít,
Lilahagymát, nagy káposztát.
Pici ecetet tölt bele,
Forr a sok-sok zöldség leve,
Jöhetnek a tojások is,
Így lesz minden lábos tele.
Míg a festék végzi dolgát,
Nyuszi néni hallja gyomrát,
Nagyot kordul, és már érzi,
Készítheti uzsonnáját.
Répát pucol, összevágja,
Kis tányérra feltálalja,
Káposztába betekeri,
És mustárba mártogatja.
Mire elfogy mind a répa,
Szépen elkészül a munka,
A tojásokat kiszedi,
Kosarába beledugja.
Visszaveszi kis cipőjét,
Szorítja a kosár fülét,
A napos tájat szemléli,
Majd elhagyja erdőcskéjét.
Messzi falu felé siet,
Ott várják már a gyerekek,
Tojásait nekik viszi,
Ezzel kíván szép ünnepet!
Budapest, 2026. március 16.
Ez a reggel sem más, mint a többi. Melegszendvicset készítek. Még mindenki alszik. A csöndet a vízforraló kattanása töri meg. Gyümölcsteát választok, barackosat, azt mindenki szereti. A kenyérszeleteket elrendezem a nagy zöld tepsiben, közben a sütő is bemelegszik. Óvatosan felébresztem a családot: tíz perc múlva reggeli. Fehér ünnepi abrosszal terítek, virág is kerül az asztalra, piros kankalin. Nőnapra kaptam, de még nem mertem kiültetni az éjszakai fagyok miatt. Sorban kiteszem a kokárdákat a tányérok mellé. Így biztosan nem felejtjük el kitűzni, és egész nap büszkén viselni. Az egyiket én varrtam, a másik kettőt a mama horgolta. Azok sokkal szebbek. Belül zöld, középen fehér, kívül piros. Állítólag fordítva kellene lennie. Nem tudom, nekem így tetszik. Mire összevágom a paradicsomot, a jégcsapretket, az uborkát, megsülnek a szendvicsek. Letelt a tíz perc, de sehol senki. A melegszendvics kihűl, a teában sem akar már elolvadni a méz.
Érettségire készülünk. Néhány hete dolgoztuk ki az 1848-as tételt. Azt olvastuk, hogy a magyar nép egy emberként állt ki magáért, a szabadságért, a hazáért. Persze biztosan voltak, akik inkább elbujdostak, de őket nem említik a történelemkönyvekben. Viszont kihagyhatatlan negatív szereplői a filmeknek, regényeknek, színdaraboknak. Talán még kevésbé szoktuk őket szeretni ezekben a történetekben, mint a zsarnokoskodó elnyomókat.
Február végén a szomszéd országban kitört a háború. Bármennyire is voltak előjelei, azt gondoltuk, a mi életünkben ez nem történhet meg. Csak a könyvekből, és nagymamám történeteiből ismerem a háborút. Az nekem a múlt, a történelem. Már nem létezik, kihalt nem sokkal a dinoszauruszok után. De most, hogy a határon szinte hallani lehet a bombák robbanását, a tévében látom az összedőlt házakat, géppuskával menetelő katonákat, tankok félelmetes konvojait, a határmenti magyar városokban készenlétben álló hadsereget, a reszkető, egész eddigi életüket feladni kényszerülő menekültek százezreit, nagymamám történetei hirtelen igazivá, elevenné, közelivé váltak. A világháború alatt még a balatonparti szülőfalujában lakott. Ott a veszélyt az élelem hiánya jelentette. Nem kellett tanulni, ezt eleinte nagyon élvezték a barátaival, egy idő után viszont hiányozni kezdett nekik az iskola. Ezt sem tudtam elképzelni egészen a digitális oktatás hirtelen bevezetéséig. 1956-ban már Budapesten élt a nagypapámmal, és az alig néhány hónapos kislányukkal. Testközelből élte végig a forradalom minden egyes mozzanatát egy belvárosi bérház emeleti lakásában. Számomra ezek a történetek eddig nem különböztek a háborús filmektől, regényektől. Sosem szerettem ezt a témát. Nagymamámmal is szívesebben beszélgetek a Balatonról, a virágokról, apukám gyermekkoráról. Most viszont nem választhatok. Az első héten ezzel keltem, ezzel feküdtem. Félve tervezgettem, mi lesz, ha minket is elér a baj. A kamra feltöltve, az iratok a felhőbe mentve, kocsi naponta teletankolva. A bőröndöt végül nem pakoltuk be, de a lista elkészült a legszükségesebb dolgokról. Bár a harcok egyre erősebbek, egyre közelednek, egy idő múlva kicsit megnyugodtam. Ijesztően természetessé vált a helyzet. Ez nem jó. Esténként a híradó képei felébresztenek csipkerózsika-álmomból, majd reggel újra nyugodtan kelek. Emlékszem, amikor arról kellett fogalmazást írni az iskolában, hogy vajon mi is feláldoznánk-e az életünket a hazáért, mint Dugovics, Petőfi, Batthyányi vagy az egri nők. Mind azt írtuk: igen. Most viszont talán nem én vagyok az egyetlen, aki elbizonytalanodott. A történelemkönyvek hőse, vagy a filmek, regények, színdarabok visszataszító, gyáva figurája legyek? Megtanultam Kölcseytől: „A haza minden előtt.” De tényleg így van? Korábban soha nem kérdőjeleztem meg ezeket a szavakat, most viszont már anya vagyok. Ki vigyázna rá, ha én inkább a hazát választanám? Mi lenne velem, ha őt elvinnék? Fegyvert kapna, amivel másokra kéne lőnie, mások pedig őt lőnék. Haza? Szeretet?
Délután sétálni megyünk. Visszük a kutyákat is. A piros nyakörvet tesszük a kislányra, jól mutat a fehér bundájával. A zöldet kapja a fiú.
Budapest, 2022. március
Noémi egy meleg nyári napon elhatározta, hogy lovagolni megy. Kisétált az istállóhoz, de a lovacskája nem engedte, hogy a hátára üljön.
— Nagyon szomjas vagyok a melegtől. Nem ülhetsz a hátamra, amíg nem hozol nekem vizet a bánatos kúttól.
Noémi szaladt a bánatos kúthoz vízért.
— Kút, adj nekem vizet, megitatom a szomjas lovacskámat, és felülök a hátára.
De a bánatos kút nem adott neki vizet.
— Nem adhatok neked vizet, amíg nem hozol vödröt az éhes lovásztól.
Noémi szaladt az éhes lovászhoz vödörért.
— Lovász, adj nekem vödröt, a vödröt viszem a bánatos kútnak, a kút ad nekem vizet, a vizet viszem a szomjas lovacskámnak, megitatom, és felülök a hátára.
De az éhes lovász nem adott neki vödröt.
— Nem adhatok neked vödröt, amíg nem hozol nekem kenyeret a szegény péktől.
Noémi szaladt a szegény pékhez kenyérért.
— Pék, adj nekem kenyeret, a kenyeret viszem az éhes lovásznak, az éhes lovász ad nekem vödröt, a vödröt viszem a bánatos kútnak, a kút ad nekem vizet, a vizet viszem a szomjas lovacskámnak, megitatom, és felülök a hátára.
De a szegény pék nem adott neki kenyeret.
— Nem adhatok neked kenyeret, amíg nem hozol nekem lisztet az üres malomból.
Noémi szaladt az üres malomhoz.
— Malom, adj nekem lisztet, a lisztet viszem a szegény péknek, a szegény pék ad nekem kenyeret, a kenyeret viszem az éhes lovásznak, az éhes lovász ad nekem vödröt, a vödröt viszem a bánatos kútnak, a bánatos kút ad nekem vizet, a vizet viszem a szomjas lovacskámnak, megitatom, és felülök a hátára.
De az üres malom nem adott neki lisztet.
— Nem adhatok neked lisztet, amíg nem hozol nekem búzát a szomorú gazdától.
Noémi szaladt a szomorú gazdához.
— Gazda, adj nekem búzát, a búzát viszem az üres malomnak, az üres malom ad nekem lisztet, a lisztet viszem a szegény péknek, a szegény pék ad nekem kenyeret, a kenyeret viszem az éhes lovásznak, az éhes lovász ad nekem vödröt, a vödröt viszem a bánatos kútnak, a bánatos kút ad nekem vizet, a vizet viszem a szomjas lovacskámnak, megitatom, és felülök a hátára.
De a szomorú gazda nem adott neki búzát.
— Nem adhatok neked búzát, mert nem terem semmi, amíg nem süt a napocska.
Noémi szaladt a naphoz.
— Nap, süss kérlek a mezőre, hogy ne legyen szomorú a gazda, és teremjen a búza! A búzát viszem az üres malomnak, az üres malom ad nekem lisztet, a lisztet viszem a szegény péknek, a szegény pék ad nekem kenyeret, a kenyeret viszem az éhes lovásznak, az éhes lovász ad nekem vödröt, a vödröt viszem a bánatos kútnak, a bánatos kút ad nekem vizet, a vizet viszem a szomjas lovacskámnak, megitatom, és felülök a hátára.
A napocska rámosolygott Noémire, és azonnal kisütött. A gazda már nem volt szomorú, mert sütött a napocska, tudott adni búzát. A malom már nem volt üres, mert kapott búzát, tudott adni lisztet. A pék már nem volt szegény, mert kapott lisztet, tudott sütni kenyeret. A lovász már nem volt éhes, mert kapott kenyeret, tudott adni vödröt. A kút már nem volt bánatos, mert kapott vödröt, tudott adni vizet. A lovacska már nem volt szomjas, mert kapott vizet, és Noémi végre felülhetett a hátára.
Teodor, a kis vizsla,
Csörgést hall az ablakba’.
Ezer hang közül is tudja,
Póráz, nyakörv hangját hallja.
Teodor, a kis vizsla
Izgatottan azt mondja:
Gyere, gazdi, menjünk már,
Készen állok, várok rád!
Teodor a kis vizsla
Cipőt lát az ajtóba’.
Póráz csattan nyaka körül,
A kis kutya nagyon örül.
Teodor a kis vizsla
Hangosan azt ugatja:
Nézzétek, csak szomszédok,
Én bizony most sétálok!
Teodor, a kis vizsla
Igen soká ér haza,
Futkározott, labdát hozott,
Más kutyákkal barátkozott.
Teodor, a kis vizsla
Nagyon fáradt kiskutya,
Plüssmaciját öleli,
Elringatják álmai.
2022.
Három kislány tűkön ülve,
Az ablakban nézelődve,
Izgatottan készülődve
Mikulást vár megszeppenve.
Sár és latyak, amit látnak,
Jégcsapok sem sorakoznak,
Eső csepeg reggel óta,
Hócsizma a lóbőrt húzza.
A telihold fénye vakít,
Kutyák hangja halkan sikít,
Szobájukban pisszenés sincs,
A vekker is halkan kattint.
Három kislány majd elalszik,
Szemük szinte lecsukódik,
Aztán hipp-hopp, csengő hallik,
Szemüket is megdörzsölik.
Havas a táj mindenfele,
Jégcsap lóg a fejük felett,
Hóember néz rájuk balról,
Mellette egy szán leparkol.
Jégvirágos ablak mögött,
A három szép kislány között,
Ott termett a piros ruhás,
Kedves, öreg, jó Mikulás.
Megölelték, megpuszilták,
Örömükkel elhalmozták,
Kaptak tőle ajándékot,
Piros zsákban apróságot.
Három kislány mosolyogva,
Plüssmackóját átkarolva,
A párkányra hajtott fejjel,
Álmodik, míg jön a reggel.
2023.
(Első nap az új osztályban)
Ismeretlen hangot hallok,
megszólít a nevemen.
Biztos ő a tanárnéni.
Nekem csak egy idegen.
Fel-le ugrál fehér pólóm
kalapáló szívemen.
Kié e sok szúrós szempár?
Csupa-csupa idegen.
Először csak mustrálgatnak,
sugdolóznak félszegen.
Találgatják, ki vagyok én.
Nekik csak egy idegen.
Közeledik felém egy kéz,
buktát kínál melegen.
Félve bár, de megkóstolom.
Már nem vagyok idegen.
Budapest, 2022. október 10.
Anya, várj csak, hadd segítsek, Teát vagy kávét készítek, Mosogatok, törölgetek, Ma egész nap ölelgetlek. Anya, ne menj, majd én hozom, Mi...
