Virágzás (novellka)

 

Nagyon ritka növény volt. És még annál is ritkábban virágzott. Talán százévente egyszer, ha megmutatta bájait. Különös becsben tartották. Dédelgették, ápolgatták, akár egy kis királylányt. Aztán egy napon nőni kezdett valami a közepén. Nem levél volt, valami más.

Az egész városban elterjedt a hír, hogy a különleges növény virágozni fog. Mindenki izgatottan várta a nagy napot. Ünnepséggel, díszekkel, ünnepi műsorral készültek. A gyerekeket arra kérték, rajzolják le, szerintük milyen lesz a virág. Szebbnél-szebb alkotások születtek. Mindenki elment, hogy megcsodálja a rajzokat. Két idős hölgy is megnézte a munkákat, és megdöbbenve tapasztalták, hogy a gyerekek más-más színűre festették a virágot. Megdöbbenésüknek hangot is adtak, és mivel véletlenül pont egymás mellett álltak, hallották egymás szavait.

„Miért festették a gyerekek ezt a szép fehér virágot lilára, pirosra, sárgára, kékre? Ami fehér, az fehér. Úgy szép, ahogy van.”

„Hogy mondhatja, hogy a virág fehér? Mindenki tudja, hogy rikító piros lesz, ha kinyílik!”

Szó szót követett. A két hölgy egyre hangosabban vitatkozott azon, vajon milyen színű lesz a virág, amelyet még soha senki nem látott kinyílni. Mindketten ragaszkodtak saját elképzelésükhöz, abból nem engedtek. Dühösek voltak a másikra, mert az nem értett egyet velük.

Sokan hallották beszélgetésüket, majd a vita híre lassan szájról szájra, házról házra, utcáról utcára terjedt. Néhány nap múlva a város lakói már két táborba tartoztak: fehérek és pirosak táborába.

Ahogy a virág lassan növekedett, a lakók között egyre jobban elmérgesedett a helyzet. Fehér és piros ruhába öltözött emberek sétáltak az utcán. Házaikra fehér vagy piros zászlót, autóikra fehér vagy piros szalagot tettek. A boltokban már csak fehér és piros szalvétát lehetett venni. A piaci árusok fele fehér, másik fele piros szőlőt árult.

Szerencsére néhány héten belül eljött a nap, amikor a virágnak nyílnia kellett. Olyan sokan voltak rá kíváncsiak, hogy ki kellett vinni megszokott otthonából, és a város főterén egy magas állványra helyezték, hogy mindenki jól láthassa.

Mindkét táborban döbbent csend volt. Csak álltak, és vártak. Most végre kiderül, hogy kinek volt igaza! Most végre beláthatják a többiek, hogy rosszul gondolták!

Órákig csak álltak, és vártak. Aztán a virág egyszer csak megelégelte a dühödt légkört, lehajtotta hatalmas fejét, és néhány pillanat alatt teljesen elbarnult. Nem nyílt ki.

A piros-fehér tömeg döbbenten nézte végig a történteket. Nem szólaltak meg. Csak álltak, és nem mozdultak. Végül a síri csöndet egy hangos kacagás törte meg. Nem lehet tudni, ki lehetett az, de ahogyan a két idős hölgy ellenségeskedését, az ismeretlen kacajt is hamar követte a tömeg. Egy pillanat alatt összekeveredtek a piros és fehér színek, rózsaszínné vált a tér.

Másnap a város újra színesen ébredt, senki sem beszélt az elmúlt hetek gyűlölködéseiről. Mindenki kedves volt, mosolyogtak egymásra az emberek, és a szalvéták is különböző színekben pompáztak a boltok polcain. Mindenki szeretett újra mindenkit.

De mi lesz 100 év múlva?