Tízen voltak. Hat sárga és négy piros tulipán. Nem is igazán piros, azokban is volt egy kis sárga szín. De ők büszkén beszéltek mindenkinek pirosságukról. Ők voltak kevesebben, mégis többre tartották magukat hat társuknál, akik „csak” sárgák voltak. Kora hajnaltól napnyugtáig mást sem lehetett hallani, csak a pirosas tulipánok lebecsülő szavait. Haloványnak, színtelennek, kókadtnak, irigynek csúfolták szegény sárga virágokat.
Így ment ez egészen addig, míg egy reggel az egyik, éppen a legkisebb sárga tulipán megelégelte az örökös megalázást, és minden bátorságát összeszedve válaszolt a pirosas virágok szavaira: „Miből gondoljátok, hogy ti jobbak, szebbek vagytok, mint mi? Miből gondoljátok, hogy a piros előkelőbb szín, mint a sárga? Miből gondoljátok, hogy bárkinek jobban tetszenétek, mint mi? Ha mindez így lenne, akkor miért kötöttek volna bennünket egy csokorba? Miért választottak volna belőlünk többet, mint belőletek? Miért örült volna nekünk, mindannyiunknak egyformán a hölgy, aki kapott minket? Miért adna nekünk mindig egyszerre friss vizet? És egyáltalán, miért szakítottak el bennünket egyszerre szülőkertünktől?”
A pirosas tulipánok a következő napokban csöndben voltak. Nem bántották társaikat. A pici sárga tulipán szavain gondolkoztak. Még egymással sem beszélgettek, úgy szégyellték magukat korábbi viselkedésük miatt.
Mindeközben észre sem vették, hogy a sárga és pirosas színek lassan kezdtek halványodni, fejüket egyre lejjebb tartották; illatuk már nem töltötte be a szobát. Aztán egy napon egy kéz, aki addig minden nap kényeztette, ápolgatta őket, megfogta a virágokat – sárgákat és pirosakat egyszerre -, és egy sötét, száraz dobozba tette őket. Ekkor már egyáltalán nem beszélgettek, és nem is gondoltak egymásra.
Vajon hogyan teltek volna a vázában töltött napok, ha a pirosas tulipánok másképp viselkedtek volna? Vagy ha a pici sárga tulipán előbb összeszedte volna bátorságát?
És vajon mi történt volna akkor, ha a tulipánok a kertben maradnak?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése